2013. június 22., szombat

Szabadidős apróságok

Szobarózsa a kövirózsák társaságában

Baba rózsaszín után, ahogy most látható lányom szobája

Egy kíváncsi katica a rózsáról repült karomra

2013. június 16., vasárnap

Egy kis többlet elfoglaltság

Utóbbi időben több lett a továbbítandó vonatok mennyisége mint egyébként így júniusban. Komáromnál a vágányzat állapota módosította az 1. számú vonalon a vasúti közlekedést. Pelikán polgártárs pedig előre jelezte, hogy gyenge lábon áll Duna gátja különösen a vasút menti szakaszon. A vonal megépítése óta minden magas vízállást együtt figyelt gátőr, vasutas és erre utazó. Ám erről nem értesülhetett a jogalkotó, akinek sem a gátak védelmével, sem vasúti vonalismerettel nem kell rendelkeznie. A mozdonyvezetők vonalismeretét új alapokra lehetett helyezni az elmúlt évek folyamán ezen ismeretek hiányában is. Nincs ezzel sem különös probléma, mert a mozdonyvezetők egy külön apparátus előtt vizsgát tettek és a bizottság előtt vagy megtartották vagy elveszítették vonalismeretüket. A bizottság előtt természetesen meghatározott kritériumoknak kellett eleget tenni. Ám ez alkalommal a kerülőútirányon történő közlekedtetést egy kissé komplikálta. No, de ez legyen a jogszabály alkotó gondja enyém pedig az általuk hozott szabályok betartása. Ugye nem tagadhatok meg a vonattovábbítással kapcsolatban munkát, nem sztrájkolhatok, de csak ott továbbítok vonatot, ahova vonalismereti vizsgáimat a HATÓSÁG pecsétes papírokkal engedélyezte.

Ja kérem érik a Barack. Barackfám nincsen ezért a barackot megveszem.
Ám azt a barackot, amit kiakarnak osztani vaskalaposan kivédem.