2014. szeptember 23., kedd

Sínek rideg világa

Szombat este huszonegy órára jelentkeztem szolgálatba. Bennem volt még az előző nap traumája. Szokásos rituálé a kávéautomatánál a beíróban. Átlapozom a PARANCSKÖNYV szolgálati közleményeit és a vezénylésem egyeztettem a nálam lévő havi tervezettel. Éjszakai tehervonatozásra készültem. Kintről szirénák hangja. A városban valami történt megint. Egy telefon trillázik az üzemi mozdonyirányítónál. Kicsit később tőle kaptam az instrukciót gépszámot, vonatszámot szokásos módon, de hely szokatlan. Batsányi átjáróba menj váltani! A hová? kérdésre ismét a Batsányi átjárót kaptam válaszul. A váltás helye szokatlan nem az, hogy váltani kell. Alig háromszáz méter az átjáró, ahol jól látszott a mozdony elejét jelző három fény és a villódzó kék fények, ahogy a beíróból kiléptem. Az átjáróban fényvisszaverős egyenruhások végezték feladatukat. A vezetőállás fényeiben lentről láttam a kollégát. Láthatósági narancs mellény volt rajtam, így a helyszínt biztosítók között áthaladhattam. A mozdonyhoz közelítve megborzadtam. A jármű második forgóváza alatt a sötétben láttam egy nagyobb foltot, ami az ágyazaton a vágányra merőlegesen élettelenül feküdt. A mozdony ajtón belépve éreztem a vontatómotorok melegét és a szellőzőventilátorok mozgatta levegőben az emberi vér szagát. Kollégám arcán higgadt nyugalom és sápadtság. Köszöntöttük egymást majd röviden elmondta a történteket. "A síneken keresztben feküdt, így várta a vonatot." Közben átvettem tőle a szolgálatot. A helyszínt biztosítók az okmányait elkérték adatfelvételhez mire végeztek az adatfelvétellel a vasúti balesetvizsgáló is megérkezett, aki előbb a helyszínről fényképeket készített majd az adatok felvételét végezte és lejegyezte a történteket. Közben beszélgettünk az elmúlt hét vizsgájáról, eseményeiről, családról. A 18 év körüli áldozat legközelebbi hozzátartozója is megérkezett, majd több ismerőse. Senkinek ilyen élményt! A BŰNÜGYI HELYSZÍNELŐK azon az estén nem az első bevetésükön voltak túl, így rájuk még várni kellett a halottszállítóknak, akik az áldozat kiemelését 23 órára befejezték. Kicsit később a pályán a forgalom megindulhatott. Otthonomban meditálok, gyertyát gyújtok, zenét hallgatok, csendben olvasgatok vagy az erdőn vagyok. Az élet megy tovább.    

6 megjegyzés:

  1. A nagyfiam egyszer hasonló miatt késett több órát... felhívott,mert állt a vonat, Elképzelése sem volt, mi történik. Már nem emlékszem, hogy tőlünk tudta meg, vagy mi tőle (hiába próbáltam a blogból előbányászni a bejegyzést)... de nem volt könnyű egyikünknek sem. De, mint írod is, az élet ment tovább... ahogy most is.

    VálaszTörlés
  2. Az embernek élnie kell!
    Akkor is, ha vannak nehézségek tudni illik velük megbirkózni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak sajnos nem mindenki tud megbirkózni. :-( Mint ahogy a 18 év körüli áldozat sem bírt. Pedig azt gondolom iszonyú nagy erő kell várni a vonatot a sínen fekve. De valószínű neki mégis ez volt a könnyebb. Soha nem tudhatjuk kívülállóként, mit bír el egy emberi lélek, s mi az, amit már nem...

      Törlés
  3. Ehhez nem lehet mit hozzá fűzni! :-(

    VálaszTörlés